Keresés
Close this search box.
  1. Home
  2. »
  3. Aktuális információk
  4. »
  5. Az együttes 2024-ben sem kíván engedni egyik fő céljából, a zenei nevelés megalapozásából

Az együttes 2024-ben sem kíván engedni egyik fő céljából, a zenei nevelés megalapozásából

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar több mint tíz évvel ezelőtt egy új szemlélettel indult el a megújulás útján. Számba véve és megtartva az előző negyven év értékeit, egy fiatalos, állandóan frissülni képes koncepciót dolgozott ki, amelyben az egyik legfontosabb elem a szakmai színvonal és az élményszerűség harmonikus megteremtése mellett az volt, hogy minden korosztályt meg tudjon szólítani. Ezek között kiemelkedő helyen szerepel az ifjúság. 

A zenekar a nagy sikerű “A fütyülős furulyás” produkciója után ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megye általános iskolás diákjaihoz viszi el a zene élményét. A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.-vel együttműködésben 19 vidéki helyszínen találkozhatnak a gyerekek a könnyed stílusba öltöztetett klasszikus zenével. A Szolnoki Szimfonikusok Rézfúvós Nagypartijának műsora egy tanóra, mégis óriási utazás a zene világába, egy csipetnyi humorral vegyítve. Ebben a produkcióban a rézfúvós hangszereké a főszerep, így a trombita, a kürt, a harsona és a tuba hangjával ismerkedhetnek meg a gyerekek egy kis ütővel kiegészülve. A különböző zenei korszakok és stílusok harmóniája lesz hallható a koncerten.