MOZART ÉS BEETHOVEN

Wolfgang Amadeus Mozart 41. (C-dúr) szimfóniája a „Jupiter” becenevet kapta. A “Jupiter” 1788-ban készült el, és Mozart utolsó szimfóniája volt. A becenevet állítólag a német származású, londoni zenész és impresszárió, Johann Peter Saloman találta ki, és valószínűleg nyomtatásban használták először egy londoni koncertprogramban 1821-ben. A mű a Köchel-jegyzékben az 551. helyet foglalja el a következő megjegyzéssel: „Szimfónia zárófúgával”. Mozart utolsó és leghosszabb szimfóniája sok kritikus szerint a klasszikus zeneirodalom legnagyobb szimfóniái közé tartozik.

A VIII. (F-dúr) szimfóniát közvetlenül a VII. szimfónia befejezése után írta Beethoven 1812 nyarán és őszén, részben az általa oly kedvelt csehországi fürdőhelyeken, részben Linzben, ahol fivérét látogatta meg néhány hétre. A szimfónia gondtalan hangulata a korabeli hallgatóságnál nem talált visszhangra. Az 1814-es bemutatón (ahol a zeneszerző vezényletével hangzott el a VII., az úgynevezett „Csataszimfónia” mellett) közepes sikert aratott. A kortársak úgy vélték, hiányzik belőle a mélység és a pátosz. Beethoven maga viszont többre tartotta a VIII. szimfóniát, mint a Hetediket.